Featured Posts
Friss Bejegyzések

Mandulás tőkehal rétesköpenyben

Hozzávalók:  
• 60 dkg tőkehalfilé
• 1-1 evőkanál szójaszósz és száraz fehérbor
• 1 evőkanál olívaolaj
• 1-1 lime és citrom
• só
• őrölt bors
• 10 dkg mandulalapocska
• 2 evőkanál vaj
• 1 csomag réteslap
• 1-2 evőkanál olaj





A halat 4 egyforma szeletre vágjuk. A szójaszószt a borral, az olívaolajjal és néhány csepp lime-lével összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, azután a halszeletekre kenjük. Bő negyedórát állni hagyjuk, majd forró serpenyőben, a saját páclevében elősütjük. A mandulát a forró vajban megpirítjuk. A réteslapot 4 darab kb. 30 centis, 3-4 rétegű négyzetre bontjuk.
Az egyes tésztarétegeket olajjal megkenjük, majd mindegyik négyzetre 1 szelet elősütött halat fektetünk. A tetejükre pirított mandulát kanalazunk, majd a réteslapokat a szeletek két végénél összekötjük úgy, hogy fölül nyitott legyen, mint egy félig kibontott szaloncukorpapír.
A csomagokat sütőlapra rakosgatjuk, és 185 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 170 °C) kb. 15 perc alatt megsütjük. Ezalatt a réteslap szépen megpirul, és a hal is elkészül. A maradék pirított mandulával körülszórva, lime- és citromgerezdekkel díszítve, salátával tálaljuk.

Share and Enjoy:

0 megjegyzés for this post

Leave a reply

We will keep You Updated...
Sign up to receive breaking news
as well as receive other site updates!
Sponsors

Népszerű bejegyzések
friss Receptek
Connect with Facebook
Sponsors
Recent Comments
Tag Cloud